Rossz asszony

Hol vót, hol nem vót, talán igaz is vót. Hát vót egy szegény ember, gyűjtögette össze a pénzit, hogy vegyen magának egy bornyúcskát. 

Tehén köllött vóna neki, de hát annyi pénze nem vót. No, ténleg összerakosgatott egy kis pénzecskét, elindultak a vásárra Gyarmatra. Hát mikor beér Gyarmatra - ugye régen gyalog mentek -, ahogy beér, látja ott a szerencsejátékot, hogy: itt a piros, ott a piros. Nézegeti: hű, de jó vóna, ha nyerne, akkor vehetne tehenet. Ha olyan kis tehen vóna is, aztat majd nevelgetné! No, azt a csepp összespórolt pénzecskéjét addig rakta, addig rakta, hogy a végén mind elvesztette. Jaj, nagyon megijedt: jaj, mit szól az asszony? Ő is nagyon sajnálta a pénzt, de gondolta, hogy ő haza nem mehet, mer az asszony őtet megeszi! Az nagyon verekedős asszony vót. Elindult be a városba, megy, beugrik az Ipolyba!

Ahogy megy lecsüngetett fejjel, egyszer fölemeli a fejit, hát olvassa, hogy: Jó Szív Patika. Hú, asszongya, ez nem is bolondság! Bemegyek, veszek hogy az asszonynak jobb szíve legyen. Bemegy, aszongya:

- Adjon Isten jó napot!

- Mi kell, bácsika?

- Hát én rossz asszony ellen kérek orvosságot!

Néz rá, néz rá a patikus:

- Mit kér, bácsika?

- Rossz asszony ellen orvosságot.

Odalép a patikus: lesújt az embernek innen is egy nagy pofont, onnan is egy nagy pofont.

- No, bácsika, vigye haza; ha az asszony betegedik, akkor használja!

Ni, az ember hazafelé indult. Mikor hazaért, kérdezi az asszony:

- No, ember, hol a bornyú'?

- Jaj, asszony!... - elmondja, hogy járt. - De ne veszekedjél rám, mer én nekem olyan bánatom van, hogy mán alig gyüttem haza Gyarmatrúl. Az Ipolyba akartam ugrani!

Jaj, az asszonyt elöntötte a méreg, veszekedett az, mint a veszedelem! Annyira, hogy az ember hallgatta, mert tudta, hogy bűnös, de mán nem állhatta. Egyszer az eszibe gyün neki, hogy hát én vettem orvosságot a patikába! Na, megsuhintotta az asszonyt, ahogy őt vágták pofon. Úgyhogy az asszony fordult egyet. Az asszon gondolta: "...No, jó lesz befogni a számat, mer még ez a hülye még képes eltörni a kezemet! Az íz egye meg ennek az embert, még úgy járok, hogy még eltöri a kezemet!" Hát nem szólt egy szót se az asszony.

Na az ember örült, nevelték a csirkéket. Mikor megnyőttek a csirkék, gondolt egyet: hű, egész jól bevált ez az orvosság, a patikusnak meg kéne jutalmazni, nem is fizettem érte semmit. Vitte a pár csirkét a patikusnak.

- Adjon Isten jó napot, patikus úr!

- Adjon Isten, mi járatba, bácsika?

- Hát elgyüttem megköszönni a rossz asszony elleni orvosságot. De még egyik megmaradt, az egyiket használtam, a másik megmaradt!

Hej, lehúzott a patikusnak egy nagy marha pofont! Aminőt csak bírt!

- No, itt van-e, patikus Úr, ha majd valaki kér, használhatja!

Otthagyta a pár csirkét is a patikusnak. Nézett egy nagyot a patikus, erre nem számított, hogy visszakerül a pofon, ahonnan elindult. Hát ennyi vót, mese vót, vagy talán igaz is vót.

(megjelent: Fanyűvő Jankó. Palócföld meséi és mondái Nagy Zoltán gyűjtésében) 

A meseházat festette: Majnár Mónika