János és a bárólány

János kocsis olyan fajin legény volt, hogy beleszeretett a báró lánya. 

Egyszer a vásárba mentek. A kisasszony egyből kihasználta az alkalmat, egyből küldött Jánosér, hívta a szobájába.

- János, most mán semmi szégyenkezés nincsen, bevallom, hogy magát nagyon szeretem. Kérem, vetkőzzön le nyugodtan.

Szégyenlős vót János, szabadkozott:

- Nem így, nem úgy, kisasszony.

Levetkőzött a báró lánya először.

-Mi ez itt nekem? - kérdezte.

- Két aranyalma.

Lejjebb tolta a ruhát a lány.

- Ez micsoda? - mutatott a púpjára.

- Aranyos gomb.

Teljesen letolta a szoknyáját.

- Mi lehet ez?

- Aranyos mező, a közepén aranyos kút.

Jánoson volt a vetkőzés sora, a lány kérdezett:

- Mi az magának ott? - a mellire mutatott.

- Két aranyos gomb.

A púpjára mutatott:

- No és az?

- Az is egy aranyos gomb.

- No, csak tolja lejjebb a nadrágját!

Addig-addig, hogy letolta a nadrágját.

- Mi az magának lejjebb:

- Aranyos mező.

- És mi csüng az aranyos mezőbe?

- Aranyos csikó.

- Mi az ott a csikó nyakába?

- Az abrakos tarisznyája.

- Mivel él?

- Az aranyos mezőn él, az aranyos kútból iszik.

- Hát etesse meg az aranyos mezőről. Itassa meg az aranyos kútból!

A bárólány magára húzta Jánost, megetette, megitatta a csikót.

- Mi van a csikóval, János?

- Mér kérdezi a bárókisasszony?

- Mer nincs a nyakába az abrakos tarisznya.

- Biztosan bevitte magával abrakolni.

Itt a mese vége.

(Megjelent: Fanyűvő jankó. Palócföld meséi és mondái Nagy Zoltán gyűjtésében)

A meseházat festette: Tóth Orsi